Alvásszakértő

Mit csinál az agyunk, amikor alszunk?

2015. április 17. - naturevic

Aludni mindenkinek muszáj, a szervezetünknek egyszerűen szüksége van a pihenésre. A legtöbb ember néhány kivételes alkalomtól eltekintve minden nap alszik, ennek köszönhetően az életünknek mintegy egyharmadát töltjük összesen ezzel a tevékenységgel. De mi a tudományos oka annak, hogy a testünknek szüksége van az alvásra? Miért is alszunk tulajdonképpen?

Azért alszunk, mert fáradtak vagyunk

Adja magát ez a válasz, és valljuk be, teljesen igaz. A tudománynak azonban ez édeskevés, ráadásul elég nehezen megfogható. Azt sem tudjuk például biztosra, hogy a fáradtságot a testünk vagy az agyunk érzi, melyiknek van szüksége a pihenésre, feltöltődésre. Ilyenformán az, hogy azért alszunk, mert fáradtak vagyunk, nem túl kielégítő magyarázat, hiszen azt sem tudjuk, mit jelent pontosan fáradtnak lenni.

shutterstock_133874900_kicsi.jpg

A testnek és az agynak is kell az alvás

A legújabb kutatások szerint mind a testnek, mind pedig az agynak szüksége van az alvás nyújtotta pihenésre, de jelenleg úgy tűnik, az agynak jobban. Viszont nem a pihenés miatt, amit az bizonyít, hogy alvás közben az agy nem kevésbé aktív, mint ébrenlét esetén – ha az agyunk pihenni akarna, alvás közben valószínűleg takarékon működne. A test igénye a pihenésre ennél sokkal egyértelműbb: alvásra van szükség többek között a növekedéshez, az immunrendszer megfelelő működéséhez.

Min dolgozik az agy alvás közben?

A kutatók szerint, amikor alszunk, valójában az éberen begyűjtött információkat rendszerezi az agyunk, kvázi ekkor dolgozzuk fel a nap során minket ért ingereket. Az elméletet sokat vitatják, mégpedig azért, mert vannak olyan állatok, melyek köztudottan rengeteget alszanak, például a macska, a lajhár – nekik vajon miért kellene ennyi idő ahhoz, hogy helyre tegyék magukban az ébrenlét alatt kapott ingereket? Ha belegondolunk, egy embert jóval összetettebb, bonyolultabb hatások érnek, az lenne a logikus, ha az embereknek kellene több idő a rendszerezéshez.

A bejegyzés trackback címe:

https://alvasszakerto.blog.hu/api/trackback/id/tr337376210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fingerbangs 2015.04.18. 14:42:29

ez itt az egész poszt vagy véletlenül csak a bevezető került fel?

Magustanonc 2015.04.18. 14:49:36

Ez így semmitmondásnak sok, de posztnak eléggé karcsú.

2015.04.18. 15:34:31

ez ilyen reklámblog, ugye?

vargatom 2015.04.18. 15:53:18

A macskák tudtommal azért alszanak sokat, hogy elrejtsék a jelenlétüket a zsákmányállatok elől. Lelassul az anyagcseréjük, kevesebb energiát fogyasztanak, kevesebbet ürítenek. Ugyanezért ássák el a székletüket is.

Vidéki László 2015.04.18. 15:59:30

Ez a poszt is csak azért született, hogy el lehessen valahol helyezni a reklámot.

Túrós (törölt) 2015.04.18. 16:12:43

Én szeretem a palacsintát

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2015.04.18. 18:59:32

"Ha belegondolunk, egy embert jóval összetettebb, bonyolultabb hatások érnek, az lenne a logikus, ha az embereknek kellene több idő a rendszerezéshez."

mivel bonyolultabb, összetettebb, ezért a több rendszereznivalót is gyorsabban rendszerezi...

raingun 2015.04.18. 19:32:05

matracot vegyenek...

is 2015.04.18. 21:01:33

hat szakertesnek nem szakertes. reklamblognak lehet, hogy reklamblog.

szamaritánus 2015.04.18. 21:07:14

milyen "kutatók" szerint?
az álomkutatásnak kismillió elmélete van, ezek közül te kiemeltél egyet.
ennek a posztnak ilyeténképpen kurvára semmi értelme.

2015.04.18. 21:37:48

A kölyökmacskák azért alszanak sokat, mert a szervezetük ekkor termeli a növekedési hormont. A nagy macskák pedig azért, mert megtehetik. De valójában azért mert emésztenek. A macska egy ortodox húsevő állat, a hús megemésztéséhez pedig idő kell. Ráadásul szürkületi ragadozó, így csak akkor igazán éberek.

Nem saját agyszülemény, sok helyen olvasható.

Miért alszik az ember? Ez jó kérdés. Mert vannak, akiknek pár óra elegendő, de vannak akiknek a napi 8 óra sem elég. Jó lett volna erre a kérdésre is választ kapni a semmitmondó téma helyett.

zila5 2015.04.18. 22:57:34

@endike:
Ha meg a sok benyomás rendszerezése miatt többet kéne aludnia. akkor utána kevesebb ideje maradna újabb rendszerezni való benyomások megszerzéséhez és akkor kevesebbet kellene aludnia ahhoz, hogy azt a csekélyebb mennyiségű benyomást rendszerezze és akkor meg megint több ideje maradna benyomást szerezni, amit aztán megint hosszabb alvásidő alatt tudna rendszerezni ..............

SMFB 2015.04.18. 23:32:29

Mit csinál a szél, amikor nem fúj?

Mento (törölt) 2015.04.18. 23:51:37

legalább a szemét csukná be, ha már egyszer alszik...

phaszfej 2015.04.19. 00:07:35

Az agy nem a test része? A macskák meg azért alszanak sokat, mert közben a halált figyelik.

s 2015.04.19. 00:13:31

Hát . . . Ennek az élményanyagnak a kialvásához azért olyan kurva sok idő nem fog kelleni. Nem is értem, hogy miért kezdtem bele közben . . .

ügyelő 2015.04.19. 07:58:40

Kár volt az elolvasására fordított 1 percért!!! Ezt egy ovis is írhatta volna. Valaki ezért pénzt kap? Nincs munkaerő felvétel?

Blogerovac 2015.04.19. 10:29:30

A posztírónak az agya írás közben is pihent. Legközelebb írj olyankor, amikor ébren vagy, hátha sikerül valami tartalmat is belevinni, vagy legalább összeollózni! ;)
süti beállítások módosítása