Alvásszakértő

Alvás közben támad az ágyi poloska

2015. augusztus 13. - naturevic

 

Rejtélyes, piros kiütések reggelente a háton, hason, végtagokon, amik viszketnek és megkeserítik a mindennapokat. Ismerős? Ha gyakran ébredsz így, könnyen lehet, hogy észrevétlen lakótársaid vannak, akik nappal rejtőzködnek, és éjszaka válnak aktívvá. Ezek a lények az ágyi poloskák, akik kifejezetten az emberhez kötődnek, így a magára hagyott bútorokból hamar kiköltöznek. Ne gondoljuk, hogy ha beköltöznek az ágyi poloskák, rovarinváziót látunk majd a fekhelyünkön: ezek az állatok nappal rejtőzködnek, és csak akkor jönnek elő, amikor már az igazak álmát alusszuk. Ennek megfelelően nem is annyira könnyű felfedezni a jelenlétüket, főleg a maguk után hagyott nyomokból tudhatjuk, hogy mivel van dolgunk.

shutterstock_131108405.jpg

 

Árulkodik a jelenlétükről a matrac

Ha azt gyanítjuk, hogy ágyi poloska keseríti meg a mindennapjainkat, nézzük meg alaposan a matracunkat! A rovar ürüléke kis fekete pontokban jelenik meg az ágymatracon, illetve az ágyneműn. Ha ilyesmit látunk, biztosak lehetünk benne, hogy ágyi poloskával van dolgunk. Szintén árulkodó jel, ha vérfoltokat találunk a matracon vagy az ágyneműn. Ezek többnyire úgy keletkeznek, hogy álmunkban agyonnyomunk egy rovart, miután az szívott a vérünkből – az ágyi poloska ugyanis a vérünkkel táplálkozik, ezért vannak a csípések.

Tovább

Milyen matrac való egy gyereknek?

A világ legtermészetesebb dolga, hogy az ember a legjobbat akarja a gyerekének, minden téren. Egy kisbaba születésekor ez előtérbe kerül, hiszen rengeteg holmit kell neki vásárolni, és nyilvánvalóan igyekszünk mindenből azt beszerezni, amit a legjobbnak ítélünk a babának. Az egyik legfontosabb ilyenkor, hogy milyen matrac kerül a kiságyba. Most bizonyára sokan legyintenek, pedig nem kéne: ez nagyonis befolyásolhatja, hogyan fog fejlődni a gyerek gerince, vele együtt pedig azt, hogy milyen lesz a mozgása és a tartása. Mindemellett a nem megfelelő matracon a gyerek nem fogja tudni kipihenni magát, pontosan úgy, ahogy mi, felnőttek sem tudunk rendesen aludni, ha nem tökéletesen kényelmes az ágy.

shutterstock_35515834.jpg

Mi kerüljön a kiságyba?
Amikor a babaszoba berendezését szedjük össze, és eljutunk a matracig, gyorsan rájöhetünk, hogy itt is egy fontos döntést kell meghozni. A kiságyba a babáknak alapvetően kétféle matracot szoktak ajánlani: sima szivacsot és a mostanában divatos kókuszmatracot. Laikusként nem könnyű kitalálni, hogy a kettő közül melyik a jobb. Igaz, a kókuszmatracról ódákat zengnek mostanság, vele szemben azonban ott a sima szivacs, ami lényegesen olcsóbb, és hát a szülők gyerekkorában még csak az volt, mégis felnőttek. Másrészről viszont a gyerek egészségén egyetlen szülő sem akar spórolni. A megoldás valahol középen van: egyik sem ördögtől való, a gyereknek nem lesz semmi baja a szivacstól sem, de ha ez megnyugtatja a szülőket, nyugodtan vegyenek kókuszmatracot.

Később jól jöhet a memóriahabos matrac
A kisbabáknál egy valamivel semmiképpen ne próbálkozzunk: a memóriamatracokkal. Ezek a matracok nagyon jók és egészségesek a felnőtteknek, azonban az egészen piciknél még nem javasolt a használatuk. Ha viszont már nagyobb a gyerek, egy memóriahabos matraccal számára is garantálhatjuk az a kényelmes alvást, amit mi magunk is átélünk éjszakánként egy ilyen fekhelyen. Amennyiben a gyerek gerincének nincs semmi olyan baja, ami miatt speciális matrac kéne, a memóriamatrac jó választás lehet idősebb korában.

Milyen a matracod és a párnád?

Több korábbi posztban említettük már, hogy azt, hogy mennyire tudunk jól aludni, számos tényező befolyásolja, mint például a szoba hőmérséklete, a fényviszonyok valamint a hanghatások. Nagyon fontos azonban az is, hogy a matrac és a párna milyen, ugyanis ha ezek nem megfelelőek, biztos, hogy nem tudunk majd jól aludni. Ha rossz a matrac, azt a gerincünk fogja bánni, mert rendellenes szögbe kényszerül, ami nagyon megterhelő Ez hosszú távon hátfájáshoz, gerincproblémákhoz vezethet, emellett nyugtalanul, éberen aludhatunk emiatt, még akkor is, ha nem tűnik fel közvetlenül, mert reggel már nem emlékszünk rá. A hát-, vagy vállfájdalom azonban árulkodó lehet. Ugyanennyire lényeges részlet a párna is, mert ha ez nem megfelelő, a nyakunk bánhatja, ami szintén fájdalommal jár, és felületes alvással.

Tovább

Miért ébredsz ezerszer éjszaka?

Vannak emberek, akik úgy alszanak, hogy szó szerint a ház is összeomolhatna körülöttük, abból sem vennének észre semmit. Legtöbben azért nem ilyenek vagyunk, a zajok általában eléggé negatívan tudják befolyásolni az alvást, felébredünk rájuk. 

Tovább

Valóban segít az alvásproblémákon az altató?

Nagyon sok ember küzd alvászavarokkal, aminek elsődleges oka a felgyorsult életünk, és az ezzel járó rengeteg stressz. Ilyen körülmények között nem kell csodálkozni azon, hogy elszaporodtak az alvást elősegítő készítmények, a különböző altató és nyugtatószerek. Ezekből elég széles a választék, az emberek pedig előszeretettel veszik is őket, remélve, hogy segítségükkel sikerül kitörni abból az ördögi körből, hogy a stressz miatt nem tudnak aludni, az alváshiány miatt viszont még stresszesebbek. De vajon ezek a nyugtatók, altatók valódi megoldást jelentenek az alvásproblémákra?

Tovább

Túl sokat alszol? Betegség jele is lehet!

Aki sokat alszik, keveset él – tartja a mondás, azonban ennél jóval komolyabb problémákra is fény derülhet, ha valaki túl sok időt tölt a pihe-puha ágyában. A túl sok alvás ugyanis akár betegségek jelenlétére is utalhat, kiváltképp akkor, ha hirtelen jelentkezik, korábban nem volt jellemző. Azon túl pedig, hogy meglévő betegséfeket fedhet fel, még okozhat is néhányat, ugyanis néhány krónikus egészségügyi probléma kialakulása bizony összefügg a túlzott mértékű szunyálással, mint például a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri gondok.

Tovább

Öt dolog, ami biztos nem segít az elalvásban!

Kevés idegesítőbb dolog létezik annál, amikor fáradtak vagyunk, de nem tudunk elaludni. Ezt még lehet fokozni esetleg azzal a tudattal, hogy reggel korán kell kelnünk, így még jobban bosszant, ha nem megy az elalvás. Sokan sokféle praktikával próbálkoznak ilyenkor, hogy minél hamarabb el tudjanak aludni, azonban nem ritka, hogy éppen az ellenkező hatást érik el vele. Minél jobban pörgünk ugyanis azon, hogy aludjunk már, annál kevésbé sikerül.

Tovább

Az emberek nagy része alvászavaros – te is közéjük tartozol?

Az alvás nagyon fontos része az életünknek. Elméletileg az a célja, hogy kellően regenerálódni tudjunk a következő nap, újabb kihívások előtt. Mégsem ilyen egyszerű azonban a történet, ugyanis annak ellenére, hogy fáradtak vagyunk, elég sokan küzdünk azzal a problémával, hogy nem tudjuk magunkat normálisan kialudni. Alig várjuk, hogy ágyba zuhanjunk, aztán mégis álmatlanul forgolódunk órákon át, ha pedig nagy nehezen elaludtunk, minden neszre felébredünk, ezt pedig megint rövidebb-hosszabb ébrenlét követi. Reggel aztán olyan álmosan és kialvatlanul ébredünk, mintha le sem feküdtünk volna. Ismerős a helyzet? Ha igen, akkor valószínűleg Te is az alvászavarral küzdők táborát erősíted. De vajon mi lehet ennek az oka?

Tovább

Hogyan szabaduljunk meg a horkolástól?

Az alvást zavaró tényezők között élen jár a párunk horkolása. Kevés idegesítőbb dolog van annál, amikor nem tudunk a szeretett ember mellett aludni, mert olyan, mint egy barnamedve. Az együtt alvás egy olyan intim része a párkapcsolatnak, amit nem szívesen adunk fel, hosszabb távon azonban lehetetlen úgy élni, hogy sosem tudjuk normálisan kialudni magunkat. De miért horkolnak az emberek – főleg a férfiak – és van-e erre megoldás?

Tovább

Neked mekkora ágyra van szükséged?

Amikor új ágy vásárlására kerül sor, az egyik első kérdés, ami felmerül, hogy mekkora legyen az ágy. Ezt nem árt alaposan megfontolni, mert az ágy mérete éppen annyira képes befolyásolni azt, hogy mennyire tudunk benne jól aludni, mint például a matrac minősége. A legtöbb felnőtt ember a párjával él, vagy ha jelenleg egyedülálló is, számol azzal a lehetőséggel, hogy ez nem mindig lesz így, ezért kézenfekvőnek tűnik a franciaágy vásárlása. Azonban ebből is többféle méret létezik, ráadásul nem mindenki képes mással egy ágyban aludni, legyen bármekkora is a szerelem. Olyan is előfordul, aki hiába alszik egyedül, hatalmas térre van szüksége – az ágy méretének kiválasztása tehát mindenképpen egy lényeges kérdés.

Tovább
süti beállítások módosítása